Az archívum további híreinek eléréséhez kattints ide!
Tolna Megye, Bonyhád; "Közelkép" a VTV műsorán
"Közelkép" - Az eddigi életutamat bemutató 40 perces riportfilm 2006 április 28-án, pénteken volt látható a regionális hálózat nézői számára. A műsorban képileg és hangilag is felelevenedtek a régi koncertek, fellépések. A jelen és a jövőbeli tervek mellett nemcsak mint zeneszerzőt, előadót ismerhettek meg, hanem a színpad mögötti tanárt, a magánembert is...
-Jó estét kívánok! Köszöntöm a Városi TV mai nézőit. A mai "Közelkép" adásának vendége, Hatvani Szabolcs. Én azt gondolom, hogy a Szabolcsot a Bonyhád zenei életében valamelyest résztvevőknek nem kell különösebben bemutatni, bár másfél éve nem vagy köztünk. Szervusz Szabolcs! Hogy vagy?
-Jó
estét, Szervusz. Kössz' a kedves szavakat, hízelgő
volt, hogy ha azt mondod, hogy a zenei életben nem kell bemutatni
Bonyhádon. Valóban másfél éve
már nem lakom Bonyhádon; munka miatt. Mint ahogy korábban
is, most is tanítással foglalkozom. Az ország
másik felén, Nyíregyháza környékén.
-Ez most a napjaink. A közelképnek a sajátossága, hogy a kezdetektől próbáljuk egy kicsit bemutatni, nem csak a zenei munkásságodat, hanem Téged is. Hogy kezdődött? Bonyhádi származású vagy?
-Én bonyhádi származású, gyakorlatilag bonyhádi lakos vagyok most is, annak ellenére is hogy elég ritkán tartózkodom itt, -tehát évente 2 - 3 alkalommal jutok haza néhány napra, de bonyhádi voltam mindig is, itt jártam óvodába, általános iskolába stb.. A zenei élet -ha már visszaemlékszem-, talán annyira nem is tudok visszaemlékezni mint amilyen korán kezdődött, hiszen 3 - 4 éves koromtól már csörömpöltem, zörögtem, furulyáztam, hangszerek közelébe kerültem, pedig nem zenész családból származom, de mégis ott voltak körülöttem ezek az úgymond zajkeltő eszközök, és hát élveztem ezt a zajkeltést.
-Nem volt zenész a családban, így aztán egy belső erőből fakadt a Te zeneszereteted? Mit kell tudni a szüleidről?
-Édesanyámmal éltem, gyakorlatilag Ő nevelt fel, így hát neki köszönhetem, hogy zenész lettem. Voltak nehezebb időszakok amikor igencsak oda kellett keményen állnia mellém, hogy tényleg zenész lehessek, de az hogy zeneiskolába íratott, talán a zeneszeretet és a sok zene amit otthon hallottunk, vezethetett oda. Meg az, hogy óvodás koromban még mielőtt zeneiskolába jártam volna az egyszerű kis dalokat még mielőtt zongorázni tanultam volna, de a hangszerhez kerülve el tudtam játszogatni, a magam kis egy újas módszerével megtaláltam a hangokat és az egyszerűbb énekeket lejátszottam. Ebből következett, hogy biztosan van valami hallás, meg ritmusérzék ami vezethetett oda, hogy be kellett iratkoznom hat éves koromban Bonyhádra a zeneiskolába.
-Rossz gyerek voltál? A zeneiskola az egy fék lehetett, egy kicsit rendszabályozó? Eleven gyerek voltál?
-Fú - ha. Talán, másabb voltam kicsit mint a többiek már akkor is, mondhatom úgy. A zene az nekem egy megnyugvás volt, egy boldogság volt. Persze nem az a része amit senki nem szeret, hogy 30 percet kellett ülni a hangszer mellett -és az akkor nagyon soknak tűnt, kezdő zongoristaként-, hanem engem más dolgok érdekeltek. Érdekelt a zene. Ismertem is a zenéket. Szerettem is hallgatni a népzenéket, a magyar pop-rock zenét. A '80-as évek elején nagyon jó kis zenei élet volt, Magyar zenei élet! Úgy a pop, mint a rock kategóriában rengeteg jó zenész volt és ezekhez mind - mind közel kerülhettem, mert folyton zene szólt. A másik a népzene ami mindig is nagyon közel állt hozzám, mint néptáncos. Általános iskolás koromban elsődlegesen a tánc érdekelt érdekes módon, nem is annyira a zenetanulás. Az is nagyon közel nevelt a zenéhez, a zenei gondolkodáshoz, hiszen a néptánc talán még inkább szerves része a zenének, ahol én alá vagyok rendelve a zenének, és úgy kell táncolnom, ugrálnom, ahogy azt húzzák nekünk.
-Középiskola választás, itt Bonyhádon?
-Középiskolába már mindjárt zeneművészeti szakközépiskolába, zongora szakra kerültem. Ezt megelőzően azért nagyon sokat tettek a körülöttem lévő emberek, a tanáraim, hogy ez így történhessen. Kisiskolás koromban, általános 1 - 2-os koromban Pálos Ágota volt a tanárnőm, és később amikor Ő elment a Babáit megszülni, akkor Jakabné Csegezy Mária lett a tanárnőm, aki gyakorlatilag egyengette ezt a zenész pályámat és Ő készített fel a zeneművészeti konzervatóriumra, a zongora szakra.
-Ez Pécsett volt. Kiszakadtál a családi kötelékből. Mennyire volt ez nehéz időszaka az életednek?
-Szerencsére mindig hagyták, hogy önállóan éljek, önálló életet élhettem, önállóan gondolkodhattam. Valószínűleg meg tudott édesanyám bízni bennem. Meg is kellett, hiszen egymásra voltunk utalva; mint ahogy mondtam, Ő nevelt fel. Sokat dolgozott, sokat voltam egyedül.
-Kollégista voltál?
-Igen. De ez azért
nem volt nehézség, mert én már előtte
is saját magam 
rendeztem
a saját dolgaimat. Abból volt veszélyes, hogy
beleestem ugyanabba, amibe minden 16 - 17 éves, hogy na most
akkor én kipróbálom a világot. Enyém
a világ, hosszú haj. Az a tipikus amit ma is elmondhatunk
minden 17 - 18 évesről; egyszer megnöveszti a haját,
kipróbálja hogy milyen az hogy laza, nemtörődöm.
Az a HAPPY világérzet.
-Világmegváltó gondolatok.
-Így van! És akkor ebből kellett valahogy oda vezetnie az útnak, hogy azért én közben is zongoristának készültem. Mivel klasszikus zenét tanultam mindig, valamilyen szinten komoly kellett maradjak, és ez a kettősség, ez a harc, a szabadság és a kötöttség ez egy nagyon-nagy motiváció volt meg egy nagyon nagy ellentét ahhoz, hogy különböző dolgokat tudjak csinálni.
-Azt mondtad, hogy a tánc az ami a ritmusban, a zenében megfogott Téged, ez hol vált el a zenétől? Meddig csináltad?
-Amikor el kellett döntenem 8-os koromban, hogy én most mi leszek. Én valami műszerész akartam lenni, mert az érdekelt, a táncot meg sajnos abba kellett hagynom, mert a zongorához nagyon sokat kellett gyakorolnom, hogy felvételt nyerjek a zongora szakra. Sodort az ár, zongorista lettem, illetve akkor elkezdtem tanulni a zongorát, mint szakot. Abbamaradt a tánc és igazából akkor kezdtem odafigyelni a klasszikusokra, amit ugye előtte is tanultam és nagyon sokszor játszottam. Az azt megelőző években is folyton színpadon voltam, de ez nem tűnt föl, hiszen kicsiként kiraktak, zongoráztam -kiállítás-megnyitó, ez-az. Ebben nőttem föl, nem volt érdekes vagy furcsa. Vagy táncosként is ugyanúgy a színpadon. Tudatosan egy tizenéves nem tud belegondolni, hogy mi az a Zene, miért is csináljuk, mi a zene maga. Én már középiskolás voltam, 16 - 17 éves amikor rájöttem a klasszikus zenére, az értelmére az összefüggéseire, hogy mi abban a szép, és akkor már egyértelműen csak a zene érdekelt.
-Közben ahogy beszéltél, magamban elképzeltem a kis Hatvani Szabolcsot, hosszú lobogó hajjal, világmegváltó gondolatokkal, elmélyedve a komolyzenébe. A társaságodban feltételezem, hogy azért a kor zenéje dominált, a bulik. Hogy oszlott meg az életedben ez a komolyzenei elmélyültebb dolgok, és a fiatalságból adódó lazaság, pörgés?
-Általános iskolás koromban is már külön voltam, tehát különc voltam. Ezt rám ragasztották, de igazából elfogadom, mert más voltam mint a többiek. Pont azért, mert a Zene és a Tánc. Gyakorlatilag az kiszakított abból a közegből, az általános osztálytársi vagy iskolaközegből, mert más felé mozgatott. Más fellépések, más emberek, más társaság. Középiskolában pedig egy nagyon nagy közegben, a Művészetis közegben nem volt annyira kirívó. Ott nem éreztem magam annyira kirívónak, mint ahogy utólag visszanézem, hogy tényleg ott egy kicsit másabb, nem egészen normális, hétköznapi emberek -és nem biztos hogy negatív értelemben, de nem voltunk normálisak. Nem az a megszokott gondolkodásúak.
-Így aztán feltételezem, a baráti köröd is abból a közegből alakult.
-Így van.
-Zongoraművész akartál lenni? Vagy akarsz lenni még?
-Nem.. tudom.. Nem tudtam, hogy zongoraművész akartam-e lenni. Azt tudtam, hogy azokat a dolgokat amiket zongorán meg lehet tanulni, azt meg lehet tanulni, azt már éreztem. Szolfézs és Zeneelméletileg viszont szintén megérettem ugyanebben a korszakban 17 - 18 éves koromban arra, hogy ami megtanulható, magában ebben a Kodály módszerben, ebben a zeneelméleti rendszerben azt azért belénk verték rendesen. Lehet hogy nagyképű hogy ha azt mondom, én akkor már kezdtem úgy érezni, hogy; Jó-jó, el lehet zongorázni, meg lehet tanulni, de ha tudja valaki hogy hogyan kell, akkor ezt bárki meg tudja tanulni. És akkor jöttek ezek az első gondolatok, hogy nem biztos, hogy azt akarom előadni amit már 200 éve, lehet hogy huszonháromezer ember előadott. Bizonyos szabályok között, hogy ha korhűk akarunk maradni akkor mindenkinek ugyanúgy kell játszani, ha szabadon akarjuk játszani akkor meg nem annyira fogadják el. Tehát akkor már megérlelődött bennem az a gondolat, hogy lehet, hogy én nem azt akarom előadni, nem csak azt , vagy ha azt akkor nem úgy, akkor legyen benne valami újítás, valami frissítés.
-Így aztán az iskolaválasztásnál ez meg is látszódik?
-Nem abban látszódott meg, hanem inkább abban, hogy ekkor kezdtem el az első zeneműveimet leírni. Az ERDŐZSONGÁS c. művemet azt középiskolás 3 - 4-es koromban írtam le.
-Hogy fogadták a tanáraid? Vagy meg sem mutattad?
-A barátaimnak mutattam. Ránéztek a kottára és megállapították, hogy ez olyan lesz, mint Beethoven egy-két műve, hogy iszonyú nehéz, és nem ér annyit. Nem is vették komolyan, mivel mindenki írogatott ezt azt amazt, tehát ez egy volt a sok közül.
-Ha a zenei munkásságodnál tartunk, kik voltak hatással Rád? Kik az úgynevezett példaképeid, ha van ilyen a klasszikus zenében?
-Talán az én életemben a legmeghatározóbb korszak a 16 - 17 éves korszak, amikor megismerkedtem Mozarttal magával, egyrészt mert megnéztük az AMADEUS c. filmet, amit a mai napig is alapfilmnek tartok Mozartról, mert ez az egyetlen film, ami kicsit máshogy mutatja be Mozartot, a nőcsábászt, és hogy egyéb más csúnya szavakat ne használjak. Nem az a tipikus besoroljuk, hogy; A Nagy Mozart, aki már gyerekkoprában zseni volt. Ő se egy normális ember volt és bemerték mutatni ebben a filmben. És akkor nagyon elkezdett foglalkoztatni ez a dolog, elkezdtem foglalkozni Mozarttal, a zenéjével. A Requiem volt az ami borzasztóan mélyen megérintett. Talán -úgy gondolom, hogy- meg is tudtam akkor érteni. A másik a Zenei Impresszionizmus, az önkifejezés szerintem legmagasabb fokán az Muszorgszkij, ahogy ki tudta magából adni azokat az érzéseket, amit magában hordozott.
-Ez mai napig is végigkíséri az életedet?
-Érdekes módon gyakorlatilag két kezemen meg tudom számolni azokat a klasszikus műveket, amikre azt merem mondani, hogy annyira kimagasló az összes többi közül, hogy az akár irányelv is lehet.
-Középiskola után?
-Egyből elvittek katonának. Évvesztes voltam, és eredetileg Miskolcra készültem a Tanárképző Főiskola zongora szakára, ahova hiába felvettek volna, vagy nem vettek volna fel -egyébként bejutottam a főiskolára, de akkor helyhiány miatt nem kezdhettem el, viszont nyáron nekem be kellett vonulni katonának, mivel ott már egy évet halasztottam, igazolásom nem volt arról, hogy nappali tagozatos intézmény tanulója vagyok, így ha fellebbeztünk volna, ha nem nekem be kellett vonulni katonának. Így hát Pécsen töltöttem el nagyon kellemes időszakot, ami megerősített abban, hogy képtelen vagyok ezek után bármit csinálni amit parancsolnak, vagy amit a számba tesznek.
-A kezeidet nézem, hogy zongorázol, ez nem okozott némi félsz't, hogy hova kerülsz és mi lesz a kezeddel?
-Azért nem, mert mindjárt a besorolásnál figyelembe vették, hogy zongorista vagyok és az úgymond nőgyógyász kezeimmel távírásznak raktak, és ez nagyon szerencsés volt, mert megtanultam egy nagyon érdekes dolgot ami viszont érdekelt is, maga a Morze, a távírászkodás. És jó volt a ritmusérzékem, így leggyorsabban, 120-as tempóban tudtam morzézni ami már igazán profit jelent, de hát én úgy gondolom, hogy zenészként ez nem egy nagy mutatvány!
-Új barátságok szövődtek gondolom a honvédség alatt?
-Érdekes módon a honvédségre jellemző, hogy le is zárult az életemnek az a fejezete, amikor a körülöttem lévő emberekből eldőlt, hogy ki a barát és ki nem.
-Fel is nőttél közben?
-Dacosabb lettem inkább. Nem nőttem fel. A mai napig is; sajnos- azt mondják. De én azt mondom, hogy szerencsére! A honvédség az inkább egy tiltakozás volt és olyan értelemben letisztulás, hogy akik akkor mellettem voltak, akik idő közben a barátaim lettek, a mai napig is azok a barátaim. Azóta jelentősen nem történt nagy változás. Ott megismerkedtem egy - két emberrel akiket már korábban is ismertem, akikkel később együtt zenéltünk, például Rónai Öcsi, vagy Molnár Norbert barátommal, akivel később Nagymányokon együtt tanítottunk a zeneiskolában.
-Óriási szabadságokat és pluszokat lehetett szerezni produkciókkal. A zene mennyire volt jelen? Volt lehetőséged gyakorolni? Urambocsá' katonazenekart létrehozni?
-Pontosan!
Nagyon rátapintottál a lényegre! Pont egy fesztivál
volt akkor 
a magyar
honvédségen belül. Egy KI MIT TUD? szerű verseny,
ahol minden helyőrség össze kellett állítson
egy művészeti társulatot, és be kellett mutatkozzon.
Akkor mi Pécsről Molnár Norbival, Rónai Öcsivel,
Szekeres Attilával és egy-két zenésszel
megalapítottuk a lövegzsír nevű zenekart, és iszonyatosan rosszul
adtuk elő Máté Péter és Ihász
Gábor számait, de azért Lentiben egy fesztiválon
előadhattuk.
-Ez nagyszerű! Mi van még ami maradandó a katonaság ideje alatt?
-Az az utolsó nap amikor onnan kijöttem.
-Megkönnyebbülés volt, vagy szívesen maradtál volna? -kérdezte humorosan Koós Attila
-Ez jó kérdés! Szerinted melyik? -nevetés
-Ahogy látom az előbbi volt.
-Igen-igen. Azért is siettem onnan eljönni, mert a katonaság alatt egyből kaptam egy felkérést a Nagymányoki Zeneiskolából. A volt tanárnőm, Jakabné Csegezy Mária segítségével hozták létre ott az általános és zeneiskolát, és akkor engem mindjárt hívtak oda tanítani. Tehát mint ifjú tanár, még tizenévesen -mivel akkor még csak épp hogy befejeztem a Szakközépiskolát-, kezdtem ott tanítani és a további iskoláimat tanítás közben, mindemellett végeztem el.
-Hova jártál? A tanári diplomát gondolom megszerezted?
-Így van. Először Pécsre jártam és karmester szakot végeztem el, utána pedig Egerbe, a Tanárképző Főiskola Ének-zene szakát. Mind-mind másabb fajta terület, de a szimfonikus zene majdnem ugyanannyira közel állt hozzám, mint a zongora zene, a zongoraművek, és egy gyors, jó lehetőség volt az, hogy először a karmesteri, zenekarvezetői végzettséget szereztem meg, ugyanakkor az Ének-zene, meg maga a zene a zongoratanulás folytatásához Egerben adódott lehetőség. Ott is nagyon jó művész-tanáraim voltak, énekből is, zongorából is, és énekkel korábban jelentősen soha nem foglalkoztam, ott viszont azzal is foglalkozhattam.
-Nagymányokon mit tanítottál?
-Zongorát, furulyát és szolfézst tanítottam Nagymányokon...
-Nem tudom vissza tudsz-e emlékezni az első napra amikor magad sem túl öregen odaálltál a gyerekek elé és állítólag nekem itt tanítani kell.
-Vissza tudok emlékezni! Nem sokkal a katonaság befejezése után, tar kopasz fejjel megjelentem az iskolában, és megkérdezték: Kit keresel? Melyik gyereket? Melyik tanító nénit? Nem tanárnak néztek természetesen. Amíg ott voltam három generáció, különböző korosztály cseperedett fel, de főleg az első generációkra tudok visszaemlékezni.
-Az iskolai élményekben, a tanításodban mennyire motivált Téged a tehetségkutatás? Az a fajta tehetség gyors kiemelése ami gondolom egy pedagógus saját munkájának a visszaigazolása, lám csiszolatlan gyémántot találtam és fölcsiszolhatom. Voltak ilyenek?
-Az a baj ezzel, hogy bár alapból egy tanárnak az a feladata, hogy a legjobb, legtehetségesebb gyerekeivel minél nagyobb utat megtegyen. Ugyanígy nekem is voltak olyan tanítványaim, akikkel a Zeneakadémiáig jutottunk fellépésre, de bizonyos szempontból nagyon szűk az a kör, és nagyon szűkek a lehetőségek, hogy a tehetségeket megtaláljuk. Az hogy nagyon jól megtanítok valakinek valamit, és nagyon jól interpretálja azt egy kislány vagy kisfiú ami le van írva a kottába, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy nagyon nagy tehetség, de azt mindenképpen, hogy nagyon nagy elismerést tud szerezni különböző koncerteken. Maga a tehetségkutatás egy kicsit másabb fajta terület. Ennél sokoldalúbb. De sok olyan gyerek volt aki tehetséges és nagyon ügyesen tudta magát előadni a színpadon. Hiszen a zenetanításnak, a zeneművészetnek, és magának a művészeti ágaknak az a legfontosabb szerepe, hogy el tudja magát az ember adni. Azt ami előad az hiteles legyen, és megállja a helyét. És ebben ugyanúgy nekem is, mint az összes kollégámnak sikerült eredményeket elérni.
-Eddig még csak a zenéről beszéltünk, de én úgy gondolom, hogy Hatvani Szabolcs nem csak zene. Mit csinálsz szabadidődben? Mi az ami zenén kívül hozzád közel áll, amit szívesen művelsz?
-Elsődleges hobbim -és ha már nem munkáról van szó akkor a hobbi és a pihenés-, amire sajnos a zene miatt nagyon kevés időm jut, az a TERMÉSZET. Ez is már gyerekkorom óta a bogarak fogdosásától kezdve a földigiliszta-kutatáson keresztül, ami már óvodás koromban kezdődött, nem fejlődött felsőfokra, de ugyanúgy a mai napig is szeretek kimenni a Természetbe és figyelni az élővilágot. És talán az egyetlen megnyugtató, nem zenei dolog amit csinálok, az hogy kimegyek az erdőbe. Amikor hazajövök, akkor biztos, hogy a Mecsekbe felmegyek, Óbányára kimegyek és 1 - 2 helyet meg kell néznem Bonyhád és környékén.
-Bár ez szerintem csak látszólagos, hogy ennek nincs köze a zenéhez!
-Ezt nem mondtam!
Filmbejátszás; Részlet az Erdőzsongásból (a későbbi MILLENNIUM c. koncertről -2000 okt. 14. )
-Az a környezet, az az évszak, az éppeni pillanat máris valami dallamvilágot elindíthat.
-Nem tudatos ez, viszont a hangulatokat, harmóniákat mindenképpen meg akarom festeni. És ez történt akkor is amikor az ERDŐZSONGÁS c. művemet írtam, hiszen maga a téma is a Természetközei téma, valamint később a Vízi-zene c. kompozíciókat alkottam. De ha maradunk a legelsőnél, az kifejezettem egy hangulatfestő, ahol nem az volt a lényeg, hogy gyönyörű szép dallamok, fülbemászó témák és ha az ember egyszer meghallgatja akkor másodszor már az előadóval fütyüli, hanem az hogy leül az ember, hátradől, megnyugszik, és; Természet és Hangulat. Hogy olyan hangképek, vagy hangulatképek jöjjenek vissza, a megnyugvás, vagy a nyugalom pillanataiban, amikor az ember tud saját magára és a környezetére is figyelni.
-1995 feltételezem, hogy zenei életed fontos állomása.
-Igen, itt a volt tanárommal, időközben már kolléganőmmel egy zongora-négykezest adunk elő, ez Weiner Leo - Rókatánca
Filmbejátszás; Részlet a Rókatáncból
-'96.
-Nem tudom, hogy hogyan, eszükbe jutottam a Bonyhád Városi Karácsonyi koncert szervezőinek. '95, '96, '97 karácsonyán a katolikus templomban szervezett koncerteken nagyon-nagyon sokat működtem közre. Ez a '96-os felvétel, ez a Bach prelúdium is itt készült a templomi koncerten.
Filmbejátszás; Részlet J. S. Bach - d-moll Prelúdium & Fuga c. művéből
-Egyrészt ugye megvolt a komolyzenei háttér, azok a példák, példaképek. No de a könnyűzene sem áll Tőled messze, hiszen aki ismer Téged, és a munkáidat, abban némi populáris dolog felfedezhető, ha nem is kifejezetten tánczenei a dolog. A hazai könnyűzenei életből kik azok akiknek a műveire különösebben figyelsz, vagy Őket meghallgatod?
-Amit gyerekkoromben hallottam és igényesnek tartottam 4-5 évesen. De a mai napig is azt merem mondani, hogy ezek mai napig is hatással vannak rám. Ezek pl. a Korál, az Edda, Ihász Gábor, LGT, OMEGA. A klasszikus nagy rock-zenekarok, akik igazolnak engem, hiszen még most is a legjobbak közé tartoznak.
-Instrumentális zenét játszol, tehát szöveg nélküli. Az előbb felsoroltakban a zene vagy a szöveg vagy együtt?
-Nagyon érdekes, hogy én a szöveget jóval később kezdem figyelni. Ha hallgatok egy zenét, magára a kompozícióra figyelek. Amikor már teljes mértékben magamévá tettem egy zeneszámot, pl. a korálnak a Hazafelé c. dalát (igazából itt a Maradj velem-et lett volna szerencsésebb példaként említeni, bár az említett dalt is szeretem, de erre a dalra gondoltam!) amikor a hangszereket úgymond partitúraszerűen látom magamban, akkor jön, utolsó helyen a szöveg. És akkor kapom föl a fejem, hogy; hoppá, még az is jó! És hogy a Horváth Attila gyönyörű szép szövegeket ír. A szöveg igaz hogy utolsó helyre került, de ha nem lenne értékes, tartalmas, akkor már kiesne az egész.
-Beépülhetnek dallamok ezekből az általad igényesnek tartott zenékből a saját műveidbe?
-Kétség kívül! Én az Omega zenéjében nagyon szerettem a bátor váltásokat, és ez arra vezethető vissza, hogy az Omegások nem profi zenészek voltak. Egyetemen összeállt, sors alapján húzott ki-ki milyen hangszer legyen. Megtanultak ilyen olyan módon zenélni, és ebben van a nagyszerűsége és a gyönyörűsége, hogy autentikus! Ugyanúgy, mint Muszorgszkij. Ö sem tanulhatott zenét. 18 évesen kezdett zenetanulással, komponálással foglalkozni. Ezért van benne az a merészség, az a bátorság, és nem az az egy irányban való gondolkodás, hanem beletettek amit nem biztos, hogy szabadott volna, és lett velőle valami nagyon jó, és érdekes.
-1998-ban megjelent az első CD-d, saját kiadásban. Miért kényszerülsz erre?
-Ma a popzene, -és ez popzene kategóriába tartozik, ha akarom, ha nem-, egyik szélső vágánya az instrumentális zene, ami üzleti szempontból kifolyólag nem fér bele a körforgásba. Így saját magam producere vagyok. Tehát gyakorlatilag amikor elkezdtem ezeket a kompozíciókat és megjelent az első lemezem, az annak köszönhető, hogy itt '97-ben volt a HANG-KÉPEK c. koncertem ahol bemutattam a '93 és '97 közötti műveimet.
Filmbejátszás; Részlet a HANG - KÉPEK c. koncertből (1997. október 31.)
Maratoni hosszú volt az a koncert! Ha visszanézem, csak mosolygok rajta, mennyi mindent bele nem mertem tenni abba a két és fél órás koncertbe. De akkor, a koncert utáni TV-riportban föltette nekem a kérdést a riporter, hogy; Mikor láthat a színpadon ismét a Bonyhádi Közönség? És én spontán azt mondtam, hogy; fél év múlva egy újabb szintetizátor-koncerttel. És akkor már úgy készültünk erre a szintetizátor-koncertre, hogy annak viszont -mivel a koncert után igényelték-, legyen kézen fogható eredménye, és akkor, addigra készült el maga a TERMÉSZET, melynek ez lett a bemutatója '98-ban. Erre a lemezre az Erdőzsongás és a Vízi-zene c., a két természet témájú művem került föl.
Filmbejátszás; Részlet a TERMÉSZET c. koncertből (1998. május 29.)
-A Millennium sok szempontból mérföldkő. Az ezredforduló a Te életedben mit jelentett?
-Akkor szervezték a Régiók Összművészeti Fesztiválját Simontornyán. Annak a szervezője Könyv István János a korábbi Természet c. lemezbemutató koncertem vendége volt, és eszébe jutott, hogy felkér engem, mint zeneszerzőt, hogy komponáljak egy művet, egy Oratórium szerű nyitányt és gyakorlatilag ez volt a MILLENNIUM. Ez egy teljesen más, mint amit eddig csináltam, mert korábban a szintetizátoros próbálkozásaimról, szintetizátorműveimről volt szó, és akkor a MILLENNIUM az egy szimfonikus rock zene kategóriába tartozó, instrumentális, de semmi képen nem szintetizátorzene. Hiszen; vonós szekció, fúvós szekció, gyerekkórus, és az elektromos hangszerek, gitárok, szintetizátorok, dob és egyebek. Tehát ez már egy multi-instrumentális koncert, melyre meg kellett találni a megfelelő embereket. Nagyon sokat közre is működtek, a környezetemben lévő emberek közül bárki, illetve mindenki akit meg tudtam szólítani és felvállalta a közreműködést. Elsődlegesen a tanítványaim, valamint azok a zenészek akik a környezetemben voltak.
Filmbejátszás; Részlet a Bonyhádi Karácsony c. koncertből (2000)
-Jelölj meg néhány pontot, 1995 - 2005 között mi az amiről még szívesen beszélnél, mi az ami fontos a zenei életedben?
-Talán az, hogy Bonyhád vonatkozásában, a MILLENNIUM koncertek után hagyománnyá vált, hogy önálló karácsonyi koncertet szerveztünk. A korábbi templomi koncertek helyett átmentem úgymond magánoskodásba, és akkor születtek 2000, 2001, 2002-ben saját karácsonyi koncertek. Mindegyiken valami egészen új és egészen más produkciót mutattunk be. Szerencsére jól fogadta a közönség is, hogy mindig teljesen más dologról volt szó. A csapat hol bővült, hol szűkült, de ez elkísért bennünket ezekben az években, és akkor 2002-ben a karácsonyi koncerttel lezárult az egész koncertező, és akkor azt hittem az egész zenei pályafutásom, hiszen én akkor elértem egy olyan pontra, amikor azt mondtam, hogy borzasztóan sok energiám van benne, borzasztóan sok időmet áldoztam rá, és kifogyott és kimerült. Akkor nem csak előadói téren, hanem szakmai téren is történt egy hullámvölgy. Én akkor abbahagytam a tanítást. Részben kellett is, részben pedig saját döntésből is és akkor másfél évig nem foglalkoztam zenetanítással, és nem is hallgattam zenét. Kicsit a hullámok összecsaptak. A dolgok tetőzésére jött még valami, még valami, még valami és akkor azt mondtam; Kész, itt vége! Talán az a sok erőforrás merült ki amit az azt megelőző években a legkevesebb 20-30-40-50 ember mindig ott volt körülöttem a színpadon, és saját magam producereként, szervezőként kellett az egészet megoldanom, és fizikailag és anyagilag is belefáradtam, hiszen ezek olyan koncertek voltak amire mindig saját magamnak kellett áldozni.
-Mi volt az a motiváció, hogy újra visszataláltál a zenéhez?
-A motiváció az ugyanaz a motiváció amiért most az ország mesék felén lakom; egy művészeti iskolából felkerestek, hogy van egy munkalehetőség. Bizonyos szintem szabadságot kapok, önálló gondolkodásmódomat jobban megvalósíthatom, és teret kapok az elképzeléseimnek, és ezzel oda tudtak csábítani. És a mai napig is ebben az alapítványi művészeti iskolában tanítok, és szerencsére megvolt az az elismerés, meg az a bizalom, hogy ott újra, a lendülettől amibe saját magam sodortam bele, fel tudtam építeni egy új produkciót. Abból a koncertsorozat három koncertjéből összességében készült decemberben az a film, amelyet itt a TV-nézők már láthattak február 10-én, ez a "VIZUÁLIS - HANGOK" c. DVD lemez.
-Okultál az előző pörgésekből? Nyugodtabb vagy most? Visszafogod magad?
-NEM! Nem, én úgy gondolom, és aszerint élek, hogy az ember vagy csinál valamit, vagy nem, ha viszont csinálja akkor maximális erőbedobással. Úgyhogy a decemberi koncertet megelőző 3-4 hónapban a felkészülődés történt, az utána elkövetkező időszak az utómunkálatok, az utószinkron a javítgatás, a vágások stb., stb. rengeteg munka van egy ilyen filmmel, ezt is már megtanultam. És épp hogy lenyugodott a téma, most egy újabb koncertsorozattal készülünk, és talán visszakanyarodunk oda amire mindig is utaltál, a komolyzenéhez, ugyanis a következő koncertemnek amely júniusban lesz, az a címe, hogy "KOR - KÉPEK", és ott kifejezetten a klasszikus zenét helyezem előtérbe.
-Szabolcs, 1997-ben azt kérdezte Tőled egy riporter, hogy; Mikor láthat a színpadon ismét a Bonyhádi Közönség?, most én is ezt kérdezem!
-Én nagyon remélem, hogy lesz rá lehetőség! És abban is bízom, hogy a teljes koncerttel, és nem csak fesztiválszerű kis bemutatón, tehát a nagy csapattal. Szeretném ha itt is láthatná a közönség a "VIZUÁLIS - HANGOK"-at, amely egyben képi és hangi kompozíció, és produkció. Tehát ahhoz hasonlóan amit a '80-as évek elején Jean-Michel Jarre kitalált, az úgynevezett Vizuális Opera, amikor a film is meg van komponálva, a zene is meg van komponálva és gyakorlatilag ez a műsor van most, ezt csináltuk, ezt csináljuk.
Részlet a VIZUÁLIS - HANGOK c. koncertből (2005)
-Legyen így! Sok sikert! Köszönöm a beszélgetést.
-Én köszönöm a meghívást.
Riporter: Koós Attila
