Tolnai Népújság 1998. április. 19. (Hangyál János írása)
Három évente új arcot ölt –Hatvani Szabolcs zenei “Természete”
Hatvani Szabolcsot, mint zeneszerzőt októberi szintetizátor-koncertjén ismerhette meg a közönség. Alig telt el néhány hónap, a bonyhádi fiatalember elkészült új zenei anyagával. Természet című CD-jének bemutatója május végén lesz Bonyhádon.
Hatvani Szabolcs szemtelenül vagány és szégyenlősen bizonytalan. E kettősség jól megfér az ö nagy zenész lelkében.
Nem fél olyan címen muzsikát csinálni, mint a nagy elődök: Händel, Liszt, Muszorgszkij, vagy Saint-Saens. Ugyanakkor bizonytalan abban, hogy amit ma csinál, az holnap is megüti-e a mércét, amit folyamatosan emelve maga elé állít.
E kételkedés mozgatja a pályán. Aki csupán a külsőségeket figyeli, csak azt vette észre, hogy Szabolcs levágatta évek óta hosszú haját. Az új fazonhoz gyakran napszemüveget is felvesz és élvezi, hogy az ismerősök, haverok elmennek mellette az utcán. Ilyenkor széles mosollyal rájuk köszön. Ezek után lehet arról is beszélni, hogy az új külső milyen belső átalakulás eredménye. E kérdésre Szabolcs így kezdte a választ:
-Valahol olvastam, hogy az emberi testet alkotó sejtek három év alatt kicserélődnek. Nos én is azt gondolom, hogy az embernek időnként váltania kell. Én szintén három évente váltok arculatot. Ennyi idő alatt a környezet hatására sok minden felgyülemlik az emberben, amelyből ki kell választani a valódi értékeket.
-Ez a mostani váltás mit jelent?
-Sok mindent. Többek között azt, hogy amit eddig technikailag tanultam, az új minőségben jelenik meg.
-Nevezetesen?
-Ebben az anyagban együtt van a kezdet, a jelen és a jövő. Amikor elkezdtem, egyszerű akusztikus hangzásra építettem. Így született még 1993-ban az Erdőzsongás. Ebben természeti effektek -mint például madárcsicsergés, mennydörgés, vízcsobogás- segítségével jelenik meg az erdő és annak élővilága. Ugyanígy van ez a Vízi zenében is –ez a jelen vagy inkább a félmúlt- itt azonban elmozdultam a klasszikus szintetizátoros hangzás felé.
Ez a CD-n szereplő két fő darab, de ott van már az előzetes a Bolygók című kompozícióból, ami a jövő. Ez a köztudottan “űrzeneként” számon tartott stílus, amit a hallgatók Jean Michel Jarre-tól, vagy Vangelistől jól ismerhetnek.
-A zene tehát kész. Mikor ismerheti meg a közönség?
-A lemez anyagát először május 29-én hallhatja a közönség Bonyhádon, majd bemutatom a CD-t másutt is mindenhol ahová meghívnak.
Most viszem épp az anyagot egy székesfehérvári céghez, amely a lemezeket gyártja.
-Ez azt jelenti, hogy van szponzor aki fantáziát látna egy olyan anyag megjelenésében?
-Nincs szponzorom. Vannak akik segítenek, de úgy tűnik nem elegen. Én mindenesetre nem adom fel, a Természet című CD május 29-én meg fog jelenni…
Lemezbemutató koncert:
“Minden és mindannyiunk közül a TERMÉSZET képes legtovább elviselni az emberi önzés a kapzsiság és az ostobaság következményeit, de az Ő tűrőképessége sem végtelen” -Tolmácsolta Hangyál János az est konferansziéja, Videcz Ferenc sorait.
Közreműködtek:
Füzi János -szintetizátorok, Berecz Sándor -gitár, Gál Laura -ének,
Ferencz Orsolya -ének, Monlár Norbert – szaxofon, Ferencz Zsolt – ének,
valamint ifj. Rónai József -nagybőgő, Juhász Sándor, -dob
Részlet a koncertről készült megtekinthető filmből IDE kattintva.
További képkockák a koncertről készült filmfelvételből:
…és a koncert után…