“MILLENNIUM” – Nyitány a Fesztiválhoz…(2000)

Szólj hozzá a bejegyzés alatt!

2000 – MILLENIUM koncertek
Egy csendes év után…

“Az 1999-es év igen csendesnek  tűnt, ennek ellenére nem álltam le a zenéléssel. Már készen állt a “Bolygók” c. album a kiadásra, amikor egy hirtelen jött lehetőség lévén néhány hónapra a Kanári-szigetekre költöztem. Ott dolgoztam, illetve regenerálódtam. Néhány hétre a hazaérkezésem után érkezett a felkérés Könyv István Jánostól, Simontornya Önkormányzata és a Millenniumi Kormánybiztosi Hivatal nevében a millenniumi évben Simontornyán rendezendő Régiók Összművészeti Fesztiváljának “nyitányának”  megkomponálására, így hamar tollat ragadtam  és -először felkérésre- megírtam  a MILLENNIUM című művet. Még 99-ben el is kezdtünk rá  próbálni, hogy a 2000. nyarán rendezendő műsorra  felállhassunk.
Főpróbaként Nagymányokon  léptünk fel. Bár az utolsó pillanatokban  is változtak a részletek, igen nagy elismerésnek  örvendhettünk.”

Tolnai Népújság írása a koncertekről:Tolnai Népújság

Próba:
Nagymányok, próba Nagymányok, próba Nagymányok, próba

Koncert Nagymányokon:

Nagymányok, koncert Nagymányok, koncert Nagymányok, koncert

Nagymányok, koncert Nagymányok, koncert Nagymányok, koncert

Nagymányok, koncert Nagymányok, koncert Nagymányok, koncert

Nagymányok, koncert Nagymányok, koncert Nagymányok, koncert

…és Simontornyán:
“Nagy lendületet adott nekünk a későbbi munkánkban az az egy hét amit Simontornyán töltöttünk és a két koncert (2000 aug. 5. 9.) amit ott tartottunk.”
 Simontornya, 2000.
  Simontornya, 2000.
 Simontornya, 2000.   Simontornya, 2000.
Ekkor jött létre a Millenniumi  Fesztiválzenekar, és ennek részeként  a gyermekkórus, melynek a vezetésére Stix Máriát  kértem fel.”


Simontornyán, augusztus 5-én a monumentális szinfónikus mű, a “MILLENNIUM” koncert-bemutatójára került sor, melyben a megszokott zenésztársakon kívűl (Venyercsán Zsolt, Rein Ákos – szintetizátor, Berecz Sándor – gitár, Sebestyén Csaba -dob, Rónai József – basszusgitár, Hortobányi Judit – hegedű, Millennium Gyermekkórus és szólistáik -László Krisztina, Hucker Anett, Lamuth Vanda, -Stix Mária vezényletével) a Pécsi Szinfónikus Zenekar zenészei működtek közre hegedűn, brácsán, trombitán és pozanon.
Ezt követte néhány nappal a “TERMÉSZET” című szintetizátor-koncert, melynek érdekessége, hogy a koncert ideje alatt a színpadon egy hatalmas vászonra Minker Tibor festőművész, a zene által inspirált képét készítette el. A koncert másfél órája alatt a vásznon egy sűrű erdő jelent meg, madarakkal, kisállatokkal. A meseszerű jelenet tökéletesen illeszkedett a Hangyál Tamás tolácsolásában felhangzó “KISHERCEG”-ből idézett részletekkel, a “véletlenül” megcsörrenő mobiltelefonnal -mely az éppen sorrakerülő zeneszámot játszotta-, és a munkásruhában játszó zenészek által előadott, és sokszor a közönség lelkes tapsáradatába vegyülő vidám zenei megoldásokkal.

“Mindezek után október 14-én Bonyhádon is osztatlan sikerrel megtartottuk  a Millenniumi koncertünket.”

Illusztrációként  néhány fotó Máté Réka  gépéből:
MILLENNIUM, Bonyhád MILLENNIUM, Bonyhád MILLENNIUM, Bonyhád MILLENNIUM, Bonyhád

MILLENNIUM, Bonyhád MILLENNIUM, Bonyhád MILLENNIUM, Bonyhád MILLENNIUM, Bonyhád MILLENNIUM, Bonyhád